
2011.
Csárdáskirálynő - rendezés, Belgium - Flamand zenés színház
A 2011-es éven nagyon sűrűnek bizonyult. Több bemutató, nagyon jó szerepek és két emlékezetes rendezés várt rám. Szakmailag is igen fontos év a számomra. Évek óta vendégszerepelünk Teremi Trixivel Belgiumban, a Flamand zenés színházban / www.vmt.be /. Az a szerencse érte őket, hogy a 2011-es évet egy vadonatúj színházban kezdhették el. Egyik alkalommal Bert Slaets, a teátrum igazgatója megkérdezte tőlem, tudok-e valaki jó magyar rendezőt, aki megrendezhetné számukra a Csárdáskirálynőt az új színházukban. Ugyanis igazi magyar temperamentumot és virtust szeretnének látni a színpadon. Mondtam, majd gondolkodom. Erre megkérdezte még egyszer nyomatékosabban. Aztán még egyszer. Harmadjára, mikor már nevetve kérdezte, esett le, hogy valójában rám gondol. Nagyon boldog voltam és nagy energiákkal vetettem bele magam a munkába. Nem "csak" meg kellett rendeznem, hanem valójában be kellett üzemelnem az új színházat. Mindkettő jól sikerült. S habár flamandul beszéltek és énekeltek a szereplők, mégis igazi magyaros temperamentummal járták a csárdást és énekelve mulattak.
Balfácánt vacsorára -Just Leblanc - Turay Ida színház
Ez a darab egy hamisítatlan, hasfájósan mulattató, francia bohózat. Az alapszituáció az, hogy két gazdag jóbarát "balfácánokat" hajt fel, akiket meghívnak vacsorára, hogy jót röhögjenek rajtuk. A balfácánság különcséget jelent. Mindegyiknek van valami bogara, amiről órákat tud beszélni, szerencsétlen kisember, akin mindenki átnéz, nem fontos senkinek. De ez a balfácán most más, mint a többi. Jóságával, nyíltságával, töretlen optimizmusával, igaz, sok kacagtató szituáción keresztül, felülkerekedik a rajta szórakozni akarókon. Igazi svejki figura. Mikó István játssza. Akkor, ugye, már el tudják képzeln! A jó barátok: Quintus Konrád és jómagam. Játszanak még: Germán Lívia, Benkő Péter, Nagy Gábor, Szabó Anikó. Rendezte: Mikó István
Bánk bán - Simon bán - Soproni Petőfi színház
Úgy látszik, elérnek a klasszikus szerepek: tavaly Huszti Péter rendezésében játszhattam a Kőszívű ember fiaiban, idén Kerényi Imre rendezésében a "Bánk bán" várt rám. Kicsit féltem, bevallom. De alaptalanul: nagyon jó munka volt. Igaz, a próbaidőszak kissé fárasztó volt: Kerényi Imrével nem egyszerű együtt dolgozni. Fáradhatatlan, nagyon alapos és nagyon követel. Viszont engedi, sőt el is várja az önálló gondolkodást. Nem lehet lazítani egy próbán sem. Ha kell tízszer, húszszor megcsináltatja a jelenetet. Addig, amíg neki nem tetszik. A végeredmény viszont önmagáért beszél. Valójában nem is igazán a színpadi próbákat élveztem annyira, inkább a "megbeszéléseket". Ahol Kerényi Imre beszélt egyedül. Ő tartott kiselőadásokat magyar történelemből, színjátszásból, festészetről, képzőművészetről, politikáról. Igazi színházi kurzus volt.
A Doktor úr - Első rendőr - Turay Ida színház, József Attila színház, Soproni Petőfi színház
Molnár Ferenc klasszikusa. Darvasi Ilona felhívott, hogy érdekel engem egy kis szerep. Mondtam, ha több mint egy mondat, akkor az már nem kis szerep, hanem szerep! Amikor meg megtudtam, hogy Huszti Péter rendezi, Piros Ildikó, Pásztor Erzsi, Mikó István a főszereplők, nem is volt több kérdés számomra. Nem bántam meg!!!
Cigányprímás - Fekete Zsiga - Turay Ida színház, Soproni Petőfi színház
Újabb operett, de nem új szerep /lsd. 2002/. Erről a szerepről elmondhatom, hogy 2002-ben Kállay István nekem írta, ill. dúsította fel ezt az igazi roma szerepet. Nagyon szeretek karaktereket játszani. Nagy szerencsémre a táncoskomikus szerepek nagy többsége karakter. Ráadásul ezt a darabot koreográfusként is jegyzem. Furcsa volt fiataloknak (Bódi Barbara, Szabó Dávid) betanítani azokat a figurákat, amiket már én egy kicsit nehézkesebben tudnék megcsinálni. Ezen kívül igazi roma táncprodukciót is megkoreografálhattam, aminek nagyon nagy sikere van. Böhm György rendezése.
Nem tudok élni nélküled /Apostol musical / - Rudi, titkár - Soproni Petőfi színház, József Attila színház
Újabb Böhm György rendezés. 2010-ben volt 40 éves az Apostol zenekar. Ebből az alkalomból mutatta be a soproni színház Vajda Anikó ez alkalomra írt musicaljét. Megint elmondhatom, hogy rám írták a szerepet, hiszen Anikóval már vagy húsz éve ismerjük egymást. Végig is próbáltam a darabot, de sajnos a főpróbahéten hangszálizom gyulladást kaptam és a színház egy másik színész beugratására kényszerült. A körülmények úgy alakultak, hogy csak egyetlen egyszer tudtam eljátszani, pedig igazán sikeres sorozat. Még most is műsoron van.
Mária főhadnagy - Zwickli Tóbiás, Rendezés és koreográfia - József Attila színház, Turay Ida színház
Hát ez nagy falat volt. Mint a Turay Ida színház Kulturális Managere, több hónapon keresztül készítettem elő az egri Gárdonyi Géza színházzal a közös produkciónkat, ami a Mária főhadnagy c. Huszka operett volt. Már régen meg akartam csinálni a Turayban, de valahogy sohasem jött ki a lépés. Most végre sikerült és mivel nagyon jó kapcsolatom volt Egerrel, s mivel ők is ezt a darabot akarták, gondoltam, a költségek csökkentése érdekében együttműködünk. Egy darabig sikerült is közös nevezőn tartani az érdekeket, de azután, sajnos, elváltunk, igaz, barátságban. 2011. szeptember végére derült ki, hogy saját magunknak kell tető alá hoznunk. Fel kellett vállalnom mindent, a rendezést, a koreográfiát, sőt mi több: részben a próbák és színészek egyeztetését is, különben nem lett volna tartható a novemberi premier időpont. Közben a József Attila színház belépett Egere helyébe és felvállalta a produkciót, a premier is itt volt. Így hát vettem egy nagy levegőt és nekiláttam. Most nem akarom részletezni a próbák fáradalmait, csak annyit fűzök ide: a másfél hónap alatt öt kilót fogytam és rengeteg alvás-restanciát halmoztam fel. De megérte!
Szereplők: Kállay Bori, Geszthy Vera, Teremi Trixi, Vadász Zsolt/Kiss Zoltán, Jankovits József, Benkóczy Zoltán, Csere László/Merán Bálint, Kokas László, Vanya Tímea.
Galambos Erzsi 80 éves - Rendezés és koreográfia - József Attila színház, Duna TV
Galambos Erzsi 2011. december 5-én töltötte be a nyolcadik X-et, ahogy mondani szokás. Én körülbelül huszonöt éve ismerem. Szerepeltem is vele egy darabban, még amikor operett színházi tag voltam, mégpedig a Szabin nők elrablása c. zenés vígjátékban /lsd. 1997/. Talán ezért kért meg Nemcsák Károly, hogy a József Attila színházban egy méltó ünneplést rendezzek és szerkesszek meg Galambos Erzsi tiszteletére. Nem volt könnyű dolgom, hiszen volt olyan műsorszám és vendég, akiről nem tudhatott, mert meglepetésnek szántuk. Nagy szervezést és logisztikát igényelt, de kárpótolt engem a meglepetéstől boldog arca, amikor a közönség előtt látta meg például Lehoczky Zsuzsát. Nagy örömömre szolgált, hogy Petrovics Eszterrel együtt dolgozhattam a televíziós felvételen, amit a Duna TV közvetített. Kicsit izgultam is, hiszen ennél több Kossuth díjassal, Érdemes és Kiváló művésszel, a Jászay díjasokról nem is beszélve, kevés rendező dolgozott egyszerre.
Szereplők a fellépés sorrendjében: Bencze Ilona, Piros Ildikó, Huszti Péter, Felföldi Anikó, Teremi Trixi, Bozsó József, Kovács Zsuzsa, Benkóczy Zoltán, Lehoczky Zsuzsa, Nagy Anna, Bodrogi Gyula, Újréti László, Vándor Éva, Kovalik Ágnes, Molnár Gyöngyi, na és persze GALAMBOS ERZSI.
| « Előző oldal | vissza » |